Óriás tőrösdarázs- Új vendég érkezett iskolánkba.

Óriás tőrösdarazsak jelentek meg iskolaudvarunk egyik kis szegletében. Mikor megláttam őket az adrenalin szintem az egekbe emelkedett. Szívem szaporán kezdett verni. Lefagytam. Nem tudtam mit csináljak, fussak vagy nem szabad megmozdulnom? Szerencsére pont jött az egyik tanár nénink, aki megpróbált megnyugtatni, és elmondta, hogy nem fognak bántani. Így végül kicsit még mindig félve, de ott maradtam, hogy többet is megtudjak ezekről az állatokról.
Tudni kell az Óriás tőrös darázsakról, hogy békés és egyben védett állatok. Meleg napokon találkozhatunk velük, körülbelül májustól októberig. Az iskolánkba mostanában tűntek fel. Egy korhadóban lévő fatörzsben találták meg helyüket, ami nem csoda, hiszen a korhadó faanyagban élő bogárlárvákat keresik. Petéiket megbénított pajorokra rakják le. Ezeket kikelésük után a darazsak utódai belülről fogják elfogyasztani. A felnőtt rovarok gyümölcsökkel táplálkoznak.
Sokan félnek tőlük méretük miatt, de bele se gondolnak, hogy az állat jobban fél tőlünk. Ugyanis az Óriás tőrösdarazsak félénkek, ezért ha valaki például elhesegeti őket inkább menekülőre fogják, mint hogy támadjanak. Fullánkjaikat csak is legvégső esetben vetik be, viszont az sem veszélyes. Szúrásaik fájdalmasak, de nem okoznak allergiás reakciót. Nem védik a területüket. Magányosan élnek, nem képeznek kolóniát, nem építenek fészket.
Az emberek nagy része mégis fél tőlük, talán azért is, mert összetévesztik a lódarázzsal.
Most már az udvaron egy tábla jelzi jelenlétüket, és ad információt róluk. Hamarosan ha lerakják petéiket tovább állnak majd.

Addig megpróbálunk vigyázni rájuk, hiszen hasznos tagjai az életközösségnek. Természeti értékük 50.000Ft.
Könnyen felismerhetitek őket a fekete potrohukon található 4db citromsárga foltról és vörös szőrös potroh végükről. Ne féljetek tőlük, óvjátok őket!
Írta: Katona Hanna
Fénykép: Illikmann-né Fehér Adrienn
Források: MME, Bükki Nemezeti Park írásai
