Kinti cica?
A városban sétálva mindenki láthatta, hogy egy elütött cica hevert az egyik forgalmas úttesten. Sajnos gyakori látvány, de nem megszokható. A gondos gazdikat nem hagyja nyugodni a gondolat. Hogy kerülhetett oda? Nem várja sok éhes kismacska egy odúban? Nem sír utána egy kisgyerek valahol? Ki ezért a felelős? Ki a gazdája? Hol a helye egy cicának?
„Gyomrom különös hangadására ébredtem. Ez az érzés mindig akkor kerít a hatalmába, ha szervezetem jelez: indulnom kell élelem után nézni. Most is így történt. Csendben felkeltem helyemről, és lopakodva az ablakhoz osontam, mindig nyitva hagyják nekem, hogy csavaroghassak . Csend volt, különösen hangtalan utcán csak az esőcseppek koppantak. Az ablaküvegben visszatükröződtem. Az arc, amely fogadott meglepőnek bizonyult, szőrzetem kicsit kócosan meredezett, körmeim élesen mélyedtek a párkányba. Meglepődtem. Azt hittem jobban nézek ki, de most éhes vagyok, nem érek rá mosakodni. Ekkor a gazdám elment otthonról. Ott kucorogtam az ablak mellett, és izgatottan dugtam rajta a fejem, miközben az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Kisurrantam a számomra menedéket jelentő világból. Rohanni kezdtem. Iszonyatos türkölést hallottam, a patak felé ugrottam, tompa csattanást éreztem, majd hirtelen elsötétült a világ…”
„Ma is elindultunka suliba, úgy, mint máskor, most is késében voltunk. A gyerekek a hátsó ülésen verekedtek.
- Fejezzétek be! Mindjárt odaérünk a sulihoz.- fordultam hátra. De kár volt! Valaminek nekikoccantam. Gyorsan előre kaptam a fejem. Teljes erőmből nyomtam a féket, de már túl késő volt.
- Mi történt? – kérdezte Peti a hátsóülésről.
Nem válaszoltam, tudtam, hogy már nem segíthetek a kiscicán. Rettenetesen éreztem magam. Úgy döntöttem, hogy a gyerekeket nem szomorítom el. Nem is válaszoltam. De valaki az utca túloldaláról végignézte az egészet.”
„Fékcsikorgást hallottam, ösztönösen odakaptam a fejem. Az úton egy foltos macska feküdt, vérzett. A sofőr megállt, de nem szállt ki. Én odaszaladtam, mert ismerősnek tűnt az állat. Az én Cirmim! Dühösen és kétségbeesve néztem a sofőrre. Láttam, hogy a könnyeit próbálja visszatartani. Nem direkt volt… Hogy történt ez az egész? Hogy került az utcára? Mi történhetett? Lehet, hogy én nem vigyáztam eléggé? Valamit nem jól csináltam! Nem kellett volna kiengednem! Úristen! Az én hibám! Az ÉN felelősségem! Ne haragudj, drága kiscicám!”
Írta: Horváth Fanni, Könnyid Veronika, Molnár Krisztina, és rajzolta: Moosz Hanna 6. osztályos tanulók
Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Ajka
