Ízeltlábúak varázslatos világa – „Bogaras vagyok”

Iskolánkban, a B.-A.-Z. Vármegyei EGYMI Girincs Székhelyintézményben megrendezésre került a „Bogaras vagyok” elnevezésű program. Az „Ízeltlábúak varázslatos világa” élménybiológiai foglalkozás megálmodója dr. Juhász Orchidea, aki kollégáival elhozta intézményünkbe az ízeltlábú kiskedvenceit, bemutatta őket, érdekes információkat osztott meg róluk.

A rendezvény során különféle érdekes és különleges ízeltlábúakkal ismerkedhettünk meg. Találkoztunk ezerlábúakkal, bütykös csótányokkal, botsáskákkal, levélsáskákkal, pincebogarakkal. Nem csak megtekinteni lehetett, de lehetőség volt arra is, hogy kezünkben tarthassuk, sétáltathassuk őket és fotózkodhattunk is velük.

A program célja, hogy a gyerekeket és a felnőtteket is megismertessék a különféle ízeltlábúakkal, életmódjukkal, hasznukkal. Fontos, hogy a gyerekek közelebbi kapcsolatot alakítsanak ki velük, más szemmel nézzenek ezekre az élőlényekre, továbbá megismerjék a jelentőségüket a természetben.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat a programon, mindenki kezdeti aggodalma hamar elszállt és örömmel tartották a kezükben az érdekes ízeltlábúakat.

Köszönjük dr. Juhász Ochideának a programot, Kalocsai Attilánénak (DÖK) a szervezést!

Készítette: Erős Dorina

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Építsetek ti is rovarhotelt!
Next post A Hernádnémeti Állatorvosi Rendelő állatai